Gerstmayerné Tóth Franciska irodalomtanár, irodalmi muzeológus Jékely Zoltán költészetét és írásait méltatta, majd beszélt a versbarátok köre által bemutatásra kerülő darabról: a Paulusz József rendezésében összeállított előadásról, melyet Pelva Gábor dunabogdányi zenész hegedűjátéka színesített. Mezei Anna az Áprily Iskoláért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a versbarátok körének tagja  televíziónknak elmondta, hogy a választott téma szinte kínálta magát, hiszen Jékely Zoltán erősen kötődött a vizekhez és a horgászathoz. Számos verse született ebben a témában. Ilyen például az „Árvízi balladácska”, ami bár játékosnak, néha ironikusnak tűnhetett összeállításukban, azért benne rejlenek a vészhelyzetben megmutatkozó emberi magatartások. Az előadás után az Áprily Lajos Általános Iskola szülői munkaközössége által biztosított büfében jó hangulatú beszélgetés zajlott az est műsoráról. A versbarátok köre továbbra is várja azokat az irodalomkedvelő visegrádiakat és környékbeli településeken élőket, akik szívesen csatlakoznának és részt vennének zenés, verses összeállítások előadásában.