A páncélszekrény sértetlen volt, amikor a templom alkalmazottja 2022. június 25-én délután gyanútlanul kinyitotta. A négy nappal korábban betett több millió forint és három kehely hiányzott. A rendőrök sem a bejárati ajtón, sem a páncélszekrényen nem rögzítettek külsérelmi nyomot, a riasztót mindig bekapcsolják éjszakára, ezért alappal feltehető, hogy napközben és saját kulccsal nyitották. Miután sorba vették azokat, akiknek van bejárása a sekrestyébe és tudhatott arról, hol tartják a páncélszekrény kulcsát, egy helyi férfihez kopogtattak be. Otthonát átkutatták, közel 3,6 millió forintot és 2 ezer eurót lefoglaltak.

pap1.jpg

A 65 éves férfi kihallgatásán tagadta, hogy ellopta a pénzt és a kelyheket.

pap3.jpg

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kérik, hogy aki a felvételeken látható kegytárgyakat felismeri, hollétükről tudomással bír, azokat számára megvételre kínálták, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon!

kehely3.jpg

kehely2.jpg

kehely-1.jpg