Hazánkban virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás, míg nyugati szomszédaink más vasárnapokon, böjtidőben, leginkább fekete vasárnap gyakorolták ezt a hagyományt. A kiszehajtás lényege, hogy egy női ruhába öltöztetett szalmabábut körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették. Szomszédaink ezt a bábut egyaránt tekinthették a halál vagy a tél megszemélyesítésének. Hazánkban szintén mágikus rítusnak tartották a kiszehajtást, a hozzá fűződő ének azonban inkább tréfás jellegű, s arra utal, hogy vége a böjtnek, kiviszik a böjti ételeket, és behozzák újra a zsíros ételeket, a sonkát.

Visegrádon a zord idő ellenére sokan gyűltek össze a 48-as emlékműnél, az Ifjúsági Sziget Egyesület és a Visegrádi Fiatalok Klubja Egyesület szervezésében megtartott téltemetésen. A menet - élén a három szalmabábbal - a Fő utcán át a Duna partra vonult, hogy elűzze a telet, az ínséget, betegséget és minden rosszat. Az Áprily Lajos Általános Iskola tanulói és pedagógusai is lázasan készültek a kiszehajtásra. Kereplőkkel, sípokkal, dobokkal és rigmusokkal űzték a telet és hívták a tavaszt.

A Duna-parton - miután a kiszebábokra mindenki feltűzte céduláját, melyre az elégetni kívánt rosszat írta - máglyahalálra ítélték a betegséget, szegénységet, rossz időt. A tutajra ültetett bábukat behúzták a Dunába, és ott felgyújtották.

A rendezvény zárásaként a szervezők forró teával, és süteményekkel kínálták a résztvevőket.