A Visegrock Fesztivállal egy olyan hiánypótló rendezvény létrehozását tűzték ki célul, amely a történelmi programok mellett a turisták és a térség lakosságának is vonzó.  A kétnapos rendezvényen 9 zenekar lépett fel. A hazai előadókon kívül érkeztek együttesek a felvidékről is. A sztárelőadók a Póka Egon Experience, valamint a Nagy Feró és a Beatrice voltak.  A Visegrock Fesztivál második napján bemutatót tartott a Visegrádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, egy gépkocsi műszaki mentését és oltását demonstrálták. A fesztiválhoz kapcsolódóan idén is megrendezték a vadhúsfőző versenyt, mellyel a rendezők célja a tradíciók ápolása, a környező települések összefogásának erősítése. A főző versenyen több mint tíz csapat vett részt. Esztergomtól Budapestig, többek között Pilismarótról, Visegrádról, Dunabogdányból, Tahitótfaluból, Szentendréről és még Veresegyházról is érkeztek konyhaművészetben jártas alkalmi szakácsok. Az ételeket hazai és nemzetközi séfek zsűrizték. A nyertes menü a visegrádi Vad Városfejlesztők csapat által készített vaddisznó apró pecsenye knédlivel és pirított szalonnás gombával lett. Az elkészült ételekkel a megvendégelték a fesztiválozókat.