Hagyomány, hogy a községi ünnepségeken Orosz Attila megszólaltatja a település tárogatóját, a zenész ezúttal katonai indulókat játszott. A színjáték mellett a kisoroszi diákok egy táncot is bemutattak. A Kormorán együttes Himnusztöredék című dala alatt a nemzeti zászló három színét szimbolizálva, piros, fehér és zöld selyemkendőkkel mutattak be koreográfiát az iskolások.

Nádasdy-Csontos Elek polgármester Görgei Artúr tábornokról beszélt. Elmondta, a hadvezért barátság fűzte a Kisorosziban élt festőművész, Újváry Ignáchoz és többször járt a településen. A barátságot igazolják a festő Ausztráliában élő családjának birtokában lévő tárgyi emlékek, illetve Újváry és Görgei levelezése, amelyet Kisoroszinak ígértek. Nádasdy-Csontos Elek kiemelte, a hadtörténészek szerint Hunyadi Mátyás és Bethlen Gábor után Görgei az ország harmadik legnagyobb hadvezére, aki ezért életében nem kapott elismerést.

Az márciusi forradalom és szabadságharc tiszteletére tartott ünnepséget egy 1848 perces sétával zárták Kisrosziban.