A második estére meghirdetett Középkori szerzetesi- és trubadúr énekek című koncert az előadó, Tóth Emese Gyöngyvér betegsége miatt elmaradt. Helyette Rostetter Szilveszter zeneszerző, orgonaművész improvizációkkal lépett fel Zákányi Bálint emlékezete címmel.
Szerdán Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész tartott irodalmi estet a református gyülekezeti teremben. A színművészt számos mozi- és tévéfilm szereplőjeként, valamint szinkronszínészként és egy tehetségkutató műsor zsűrijeként ismerheti a közönség. Csuja Imre Tahitótfaluban kedvenc verseit mondta el, valamint a Jónás könyve című bibliai történetből adaptált bábos szólójátékból adott elő részleteket.
Csütörtökön a baptista imaházba várták a zenekedvelőket. A Nyáriák című ária-és dalesten Baghi Viktória, Gaál Mónika és Kiss Viktória lépett fel. Az énekes növendékek ebben a formációban tavaly novemberben, a Budai Művészházban mutatkoztak be Sánta Jolán opera-énekesnő, a Magyar Állami Operaház nagykövetének pártfogásával.
Délelőttönként Rostetter Szilveszter vezetésével új műveket tanultak a tábor résztvevői, melyeket utolsó este egy záró koncerten adtak elő.
A koncertek ingyenesek voltak, ám adományokat elfogadott a Vox Insulae Sziget Hangja Egyesület. A befolyt támogatásokból ugyanis a Tegyünk Együtt Tahitótfaluért Alapítvány kezdeményezésére egy állandó helytörténeti kiállítást szeretnének létrehozni a településen.