A vadkárok alapvető oka, hogy a települések és a földművelés terjeszkedésével az ember és állat élőhelye közel került egymáshoz, vagy rosszabb esetben át is fedik egymást. A vaddisznó kár szinte folyamatosan jelentkezik, a szarvasok pedig különösen ősszel tudnak komoly terméskárokat okozni. A nyúl és az őz inkább csak a téli túlélés miatt rágja meg a fiatal fák törzsét. Ám ennek ellenére a nyúl és a fácán szinte minden területen; a szőlőben, a gyümölcsösökben, a szántóföldeken, az erdőkben, de még a csemetekertekben is kárt tud okozni. Dunabogdányban hat főből áll az az önkéntes szerveződés, akik felkészült, szakképzett vadászként, saját szabadidejükben, saját költségükre segítik a település vadkármentesítését. Vogel Szigrid, a dunabogdányi belterületi vadászat elejtés-vezetője a vadon élő állatok elejtéséről, a vadászat szabályairól, és a saját biztonságunkkal kapcsolatos tudnivalókról beszélt kameránk előtt.