A polgármester elmondta, a beruházás teljes költsége 435 millió forint volt, ebből 390 millió forint, vagyis a teljes költség közel 90 százaléka pályázati forrás, saját erőből 45 millió forintot kellett kifizetnie az önkormányzatnak. Az engedélyezési és közbeszerzési eljárások lefolytatása után 2010 végén kezdődtek el a kiviteli munkák, az elmúlt években számos nehézséggel, nem várt akadállyal kellett megküzdenie az önkormányzatnak - mondta beszédében a polgármester.

A szennyvíztisztítótelep munkálatainak befejezése előtt a kivitelező felszámolásra került, emiatt új közbeszerzési eljárást kellett lefolytatni. Az új kivitelezőnek nem csak a hátramaradt munkálatokat kellett elvégeznie, de a már korábban lefektetett és időközben elöregedett idomok cseréjéről is gondoskodnia kellett. Ez további időcsúszást eredményezett.

Paulik Oszkár alpolgármester jelentős eredménynek tekinti a beruházást, hiszen ezzel csökken a környezet szennyvízzel való terhelése, és egyúttal nő az ingatlanok értéke. Az alpolgármester elmondta, küzdelmes hat év áll a hátuk mögött, a lakosság türelmét is jelentősen igénybe vette a beruházás.

Az ivóvízkutak, a csatornarendszer és a szennyvíztisztító az önkormányzat tulajdonát képezik, az üzemeltetést azonban a nagy tapasztalattal rendelkező Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szakemberei végzik majd.