Küldetésüket magas színvonalú és térítésmentes kulturális programsorozatokkal szeretnék megvalósítani. Az Ars Sacra Fesztivál célja a remény jeleinek felmutatása a kultúrában, a művészet különböző műfajain, a nemzeti kultúra meghatározó értékein keresztül. Létrehozásának előzménye a II. János Pál pápa által 2003-ban meghirdetett Európa újra-evangelizációja volt, amelynek kapcsán Európa több nagyvárosában városmissziót rendeztek a katolikus vallás népszerűsítésére.  A kezdeményezéshez az évek folyamán több nagyobb, majd kisebb város is csatlakozott. 2007-ben, amikor Budapest is csatlakozott a Városmissziós rendezvénysorozathoz, II. János Pál pápa kezdeményezésére több európai nagyváros püspöke vélte úgy, hogy újszerűen kell bemutatni hitük gazdagságát a világnak. Egy évvel később Dragonits Márta, Kolek Ildikó, valamint Toroczkay Ilona azzal az elgondolással, hozta létre az Ars Sacra Alapítványt, hogy a művészetek segítségével szólítsák meg Budapest különböző vallású, világnézetű lakóit. Azóta minden év szeptember harmadik hétvégéjén, a Kulturális Örökség napjaival egy időben rendezik meg az Ars Sacra Fesztivált, mely a szakrális művészetek hetét, valamint a nyitott templomok napját tartalmazza. Az alapítvány kiemelt célja a kortárs fiatal művészek egymás közötti párbeszédének megindítása, együttműködésük szervezése, számukra pályázatok kiírása, műveik bemutatása, illetve szakrális művészeti és kulturális események szervezése, felkarolása. Kezdeményezésük mára országossá vált, és határokon átívelve próbálják hirdetni és erősíteni az általuk preferált értékeket. Az Ars Sacra Fesztiválhoz évről évre önkéntesen csatlakoznak Magyarország legnagyobb múzeumai, kulturális központjai, számos galéria és művész. A fesztivál programjait – képző- és iparművészeti kiállításokat, különböző műfajú koncerteket, színházi és irodalmi előadásokat, tárlatvezetéseket, gyerekprogramokat – ingyenesen látogathatja a nagyközönség.