A rendezvény szombat délelőtt a Magyar Hősök Emlékkövének megkoszorúzásával kezdődött, majd a vágta futamai mellett számos más program is szórakoztatta a közönséget. Sokféle lovasbemutató, történelmi lovasfelvonulás, méneshajtás és versenyek színesítették a kétnapos esemény műsorát. Első nap este Kassai Lajossal láthattak beszélgetést, majd megtekinthették a Lovasíjász című filmet a látogatók. Második nap pedig a már évek óta nagy népszerűségnek örvendő jótékonysági sztárfutam, a kocsitoló verseny, valamint egy lovas parasport bemutató is a rendezvény része volt. A lovas hagyományőrző verseny egyben kulturális és gasztronómiai fesztivál is, melyen bemutatkoznak egy-egy standdal az elő vágtát szervező települések. Tahitótfalu sátrában a helyi asszonyok által készített, a települést ábrázoló gobelin mellett a falut jellemző ízekkel és kézműves termékekkel ismerkedhettek a vendégek.

A nemzeti- és a nemzetközi vágta mellett idén a gyerekek is kipróbálhatták magukat. A Kishuszár vágtán 17 település lovasa vett részt, közülük az Újkígyósi kishuszár Makoviczki Ákos lett az első. A Nemzetközi vágtát a szlovén Teodor Kolarič nyerte. A dunakanyari lovasoknak az idei vágtán sajnos nem sikerült győzedelmeskedniük. A Dunabogdány színeiben induló Mészáros Imola a harmadik futam harmadik helyén végzett, így nem jutott a középdöntőbe, szintén már az előfutamban búcsúzott Vaka István, aki a Tahitótfalu testvértelepülésének, a vajdasági Tóthfalunak színeiben versenyzett. Tahitótfalu lovasa, a kétszeres vágta győztes Molnár Gyöngyi a tízedik előfutam második helyén jutott tovább a középdöntőben. Ott azonban egy rosszul sikerült startot követően, nagy küzdelem során csak második helyre tudta magát felhozni, ezzel nem jutott döntőbe.

Az idei Vágtát Kun Ferenc, Füzér lovasa nyerte.