Nuridsány Zoltán 1925. augusztus 22-én született Marosvásárhelyen. Budapesten a ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tanult. Nagy Nándor grafikusművész irányításával oszlopos tagja lett a Képzőművészeti Körnek. 1944-ben felvételt nyert a Főiskolára, ahol Szőnyi István, Barcsay Jenő, Kmetty János, mozaik szakon Fónyi Géza mestereknél tanult. 1945 tavaszán Barcsay Jenő irányításával Szentendrén dolgozott. A festőművész zebegényi kiállítását Laczkó Ibolya művészettörténész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének titkára nyitotta meg.
Dr. Kálnoki -Gyöngyössy Márton a Pest-megyei múzeumok igazgatója köszöntötte a vendégeket, köztük Szőnyi István lányát Zsuzsát, Nuridsány Zoltán feleségét Mimit, lányát Juditot valamint az egykori festőművészek rokonait, barátait.
A megnyitót követően a vendégek Horgas Eszter fuvolaművész virtuóz játéka közben tekinthették meg a festőművész életét bemutató dokumentumokat és alkotásait. A tárlat június 7-ig várja a látogatókat.