Az előadás elején Áprily Lajos: Az őrszem című versét Mezei Anna olvasta fel, annak a korszakváltásnak a szemléltetésére, melyet a Pannóniában élő római légiók és a Kárpát-medencei barbár törzsek tapasztaltak, amikor az első hun csapatok a 4. század végén megjelentek a térségben.
A visegrádi Soproni Sándor Egyesület és a Kisoroszi Művelődési Ház közös szervezésében történelmi témájú előadásokat tartottak visegrádi régészek Kisorosziban a térség őskori, ókori és középkori leletanyagaiból. Márciusban Gróh Dániel, a Kr. e. 40000 évektől az 5. századig, a Nyugat-római Birodalom bukásáig mutatta be az eseményeket, áprilisban pedig Gróf Péter, folytatva a kronológiát, a középkori leletanyagokról beszélt, benne Visegrád és Kisoroszi régészeti kutatásaival. A római kor végének népvándorlás kora, különböző germán és iráni eredetű barbár törzsek letelepedését hozta a Kárpát-medencében. Az észak felől érkező germánok, a kvádok és markomannok csatározását a délkeletről jövő iráni szarmaták használták ki. Mellettük a gótok és a gepidák törekedtek a késő római birodalomba való bejutásra – mondta Gróf Péter.
Ebbe a különböző törzsek által folytatott háborús időszakba, a 390-es években érkeztek meg az első hun lovascsapatok, leigázva a korábbi barbár törzseket. Céljuk nem az ellenség kiirtása, sokkal inkább rabszolgává és szövetségessé tétele volt. A Kárpát-medencei hun korszak kutatása nehéz, mert mindössze 60 év az, amit itt töltöttek. Attila 453-ban bekövetkezett halálával visszavonultak korábbi területeikre, a mai ukrán és dél-orosz sztyeppékre.
A kárpát-medencei hun birodalom felbomlásával ismét a különböző barbár törzsek vették át a hatalmat, a keleti és erdélyi területeken gepidák, északnyugaton germán törzsek telepedtek le, akik egymással harcolva jó lehetőséget adtak az 568-ban keletről ideérkező, belső-ázsiai népcsoportnak, az avaroknak. Ők voltak az elsők, akik az egész Kárpát-medencét egységesen uralmuk alá hajtották.
Az avar fennhatóság a 820-as ’30-as évekig tartott, egyik legértékesebb lelete a Visegrádon talált egyenes pengéjű, kétélű ezüst díszítésű kard. László Gyula régész kutatásai alapján sikerült elvégezni az avar kori sírok viselet-rekonstrukcióját.
A honfoglalás korából, a Dunakanyar térségét tekintve, Esztergomból és Dunabogdány területéről kerültek elő leletek, a bal parton pedig az Ipoly völgyében találtak régészeti maradványokat, de Kisorosziból is származnak 10-11. századi kerámiadarabok. Ezek a honfoglalás és az államalapítás időszakára datálhatók.
A honfoglalás időszakában a régészeti leletek alapján a Felső-Tisza vidékén helyezkedett el a központ, a mai értelemben vett ország középpontja az államalapítástól számít hangsúlyosnak. 970-től Esztergom az ország és a keresztény vallás első számú otthonává vált, az úgynevezett Medium Regni azaz a királyság középpontja a Székesfehérvár, Esztergom, Buda, Visegrád négyszögben helyezkedett el, az Árpád-házi és Anjou királyok korában.
Kisoroszi Istványfi és Nagy földek
Az 1960-as évektől kezdve Soproni Sándor és Szőke Mátyás régészek ásatásainak köszönhetően feltárásra került a mai értelemben vett Visegrád határában lévő Várkerti falu, melyet a 10. században alapítottak és 40-50 házból állt. Mellette I. András király kijevi felesége Anasztázia révén ortodox bazilita szerzeteseket telepítetett le, számukra monostort is alapított. 1221-ben Honórius pápa a bencéseknek adta a monostort azzal az utasítással, hogy a még életben lévő bizánci szerzetesekről gondoskodniuk kell.
A tatárjárást követő időszakban a Dunakanyar térsége is nagymértékű pusztulást szenvedett, IV. Béla öccse Kálmán herceg az akkori Rosd-szigetére, azaz a mai Szentendrei-sziget északi részére, kijevi-rusz, illetve orosz lakosságot telepíttetett, elsősorban testőröknek, másrészt szolgáknak. Feltehetően innen ered Kisoroszi neve.