Közélet
2017 Aug 29 09:30
Összeállítás a Zebegényi napok szombati és vasárnapi programjairól


Míg a Zebegényiek napja rendezvénysorozat első napja jobbára a kultúráról szólt, addig a folytatásban főként családi-, szabadidős- és sport programok várták az érdeklődőket. A sportolni vágyók triatlon, duatlon, sárkányhajó és strandröplabda versenyben is összecsaphattak, valamint homokvárépítésben is lehetőség nyílt a megmérettetésre.
A délután folyamán a helyi szokásokhoz híven idén is megnyitotta kapuit a Babapark, de a programok között szerepelt egy dunai sétahajókázás is. A folytatásban a Koperniczky udvarban gyűltek össze az érdeklődők, hogy meghallgassák a Tudás-falva előadás sorozat soron következő vendégét, Dr. Bőzöny Ferencet. Az előadóművész a Magyar Rádió főbemondójaként hazánk legismertebb hangjai közé tartozik. A szombati nap utcabállal zárult, a hangulatról a Heinczinger zenekar gondoskodott. A rendezvény záró napjának legfontosabb eseménye a 3 napos koviubi kavalkádot lezáró eredményhirdetés volt, ahol uborkafaragásban és koviubi készítésben is győztest hirdettek.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: