Közélet
2017 Aug 29 10:33
Szent István-napi rendezvények Kisorosziban
Augusztus 20-án a kisoroszi lakosok a Hősök terén, a Millecentenáriumi emlékműnél gyűltek össze, hogy Szent István napját megünnepeljék. A Himnusz közös eléneklése után a Pesti Zenés Színpad művészei – Márton Fruzsina és Kiss Tivadar énekművészek, továbbá Smál-Szilaj Gábor színművész – zenés, irodalmi műsort mutattak be, „Magyarnak lenni” címmel.
Ezt követően Dr. Szily Imre Balázs építész, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi karának főiskolai docense az államalapításról tartott előadást, majd Futaki Horog József az új kenyér születéséről beszélt a hallgatóságnak. Elmondta, hogy a gazdálkodó ember, a háziasszony búzával való személyes kapcsolatát élesztették újjá azzal, hogy a helyi gazdálkodóktól származó, helyben őrölt lisztből, kisoroszi kemencében sütötték meg az új kenyeret. Ailer Gáspár plébános a templomban felszentelte, Pályi Péter református lelkész az ünnepség keretében megáldotta, Molnár Csaba polgármester pedig rövid beszédét követően megszegte az új kenyeret. A napot judo- és kungfu-bemutatóval, labdarúgó-mérkőzéssel és Glavanovits Tamás solymász bemutatójával zárták.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: