Sárik Péter dzesszzongoraművész, zeneszerző, tanár,  a budapesti Liszt Ferenc Egyetemen diplomázott. A dzessz mellett szinte minden zenei irányzatban kipróbálta magát. 2007-ben megalapította a saját zenekarát, Sárik Péter Trió néven.

A trió saját szerzeményei mellett gyakran játszik klasszikus zenei átiratokat is, így az esten Bartók feldolgozásokat adtak elő, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy jobban megszerettessék a művész zenéjét a közönséggel. Sárik Péter elmondta, több szálon is kapcsolódik a két zenei műfaj. Érdekesség, hogy Bartók Béla nem szerette a jazzt. Sárik Pétertől megtudtuk, nehéz, felelősségteljes periódus a zeneszerzők életében kiválasztani az átdolgozásra alkalmas zeneművet.

A Sárik Péter Trió több lemezzel is szakmai díjat nyert, koncertjei önfeledt, játékos hangulatúak, a közönség széles rétegeit is képes megszólítani. A trió sikerének egyik titka, hogy tagjai barátok és tisztelik egymás tehetségét.

A pandémia ideje alatt meghiúsult a tervezett, több országot érintő koncertkörútjuk és elmaradtak hazai fellépéseik. Közönség és lehetőség hiányában nehezen vészelték át ezt az időszakot.

Sárik Péter megosztotta, Bartók Béla egyetlen operájának, A Kékszakállú herceg vára dzsessz átiratának lemezfelvételén dolgoznak jelenleg, mely már félkész állapotban van.