Elmondta, korábban a hídpillér elhelyezésére három alternatívát jelöltek meg a tervezők. Az 1-es a kisoroszi révnél, a 2-es lejjebb egy magánkézben lévő vendéglátó egységnél, a 3-as pedig az önkormányzati tulajdonban lévő vízbázis területén található. Az elsőt kisoroszi lakossága elvetette, a második esetében nincs elegendő tér a hídpillér számára, így egyetlen lehetséges megoldásként maradt az, hogy a hídpillér az önkormányzati tulajdonban lévő vízbázis területén kapjon helyet.
A polgármester felkereste Révész Máriusz kormánybiztost, hogy továbbra is fennáll-e a szándék a híd megépítésére, és azt a választ kapta, hogy igen, továbbra is szeretnék a k erékpárutat a hídon keresztül a Szentendrei-szigetre vezetni, csak megoldást nem sikerült még találni a vízbázis miatt a híd helyére vonatkozóan.
Ezt követően a polgármester felkereste a Fővárosi Vízműveket is azzal, hogy van-e valamilyen lehetőség a kutak áthelyezésére. Két héttel később állt elő a megoldással a Fővárosi Vízművek. A kutak megszüntetésétét és új vízvezeték építését javasolták. Az adott területen egyébként elöregedett csőkutak találhatók, amelyek helyett 10-15 éven belül amúgy is egy másik kútrendszert kellene kialakítani – jegyezte meg a polgármester. Azonban, ha egy vízbázist megszüntetnek, akkor helyette újat kell kialakítani. Így jött az ötlet, hogy a falu másik végében lévő bővízű kutakból lássák el a települést ivóvízzel. Ehhez új gerincvezetéket kell kiépíteni a falu déli határában lévő kutakhoz, továbbá máshonnan is ki kell egészíteni a vízmennyiséget, mert nyáron csak 80-90 százalékban tudná ellátni vízzel a dunabogdányiakat. Ekkor jött megoldásként az, hogy a Duna túloldaláról, a Szentendrei-szigeti Tahi1-es kútról egy medervezetéken keresztül hoznák át az ivóvizet és azzal egészítenék ki a saját kutakból nyert vízmennyiséget. Ezért próbafúrásokat végeztek a parton, hogy van-e ott szikla, ami megakadályozná a medervezeték lefektetését.