Közélet
2014 Nov 19 18:06
Újabb közbeszerzési eljárást indít Visegrád a városháza építése céljából
Videó letöltése

A városközpont beruházás jelenlegi állásáról és a várható folytatásról tárgyaltak az önkormányzati képviselők Visegrádon legutóbbi ülésükön. A település aljegyzője dr. Szabó Attila tájékoztatójában elmondta, hogy a testület még augusztusban döntött arról, hogy a polgármesteri hivatal befejezési munkálataira nemzeti értékhatárt elérő, tárgyalás nélküli közbeszerzési eljárást indít.
Érvényes ajánlatot két Kft. nyújtott be, de ezek közül az olcsóbb is meghaladta az eredetileg rendelkezésre álló anyagi fedezet majdnem dupláját. Emiatt, és a közbeszerzés formai követelményeire hivatkozva az eljárás eredménytelenné nyilvánítására tett javaslatot Dr. László Viktor közbeszerzési tanácsadó a testületnek, amit a képviselők ellenszavazat nélkül fogadtak el. Ezt követően Félegyházi András polgármester elmondta, hogy a következő lépés egy nyílt közbeszerzési eljárás indítása, amit meg kell, hogy előzzön a közbeszerzési tanácsadó megbízása. Erre a jelenleg is az önkormányzat megbízásából eljáró dr. László Viktort kérte fel testület, aki 1,5 millió Ft+ÁFA összeggel adta be ajánlatát. Ezt a képviselők támogatták. Dr. László Viktor az ügymenettel kapcsolatos tájékoztatójában elmondta, hogy, ha minden a tervek szerint alakul, akkor márciusban, de legkésőbb áprilisban sikerülhet nyertes kivitelezőt hirdetni a polgármesteri hivatal befejezési munkálataira.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: