A tavalyi Gödöllői után idén Visegrád és Szentendre volt a helyszíne a rendezvény döntőjének, amelyet többfordulós válogató előzött meg. A Dunakanyarban 19 megye legjobbjai küzdöttek meg elméletben és gyakorlatban, a Pest megyei rendőrök, mint szervezők idén nem vehettek részt a versenyzésben. A megyéket 3 fős csapatok képviselték.
A rendezvény bázisa Visegrádon volt, ahol az elméleti és a vezetéstechnikai feladatokra került sor. A megnyitót követően a versenyzőknek két feladatsort kellett kitölteniük, amely szakmai kompetenciákat, illetve egy KRESZ-tesztet tartalmazott. Másnap reggel a vetéstechnikai feladatokkal folytatódott a verseny. A visegrádi nagy parkolóban felállított pályán bóják között mérték össze tudásukat gépkocsis és motoros kategóriában az indulók. A forgalomirányítás döntőjét élesben, Szentendre egyik legforgalmasabb csomópontjánál tartották. A VI. Országos Közlekedésrendészeti versenyt az egyéniben is remekelő Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte.
A VI. Országos Közlekedésrendészeti versenyt az egyéniben is remekelő Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte.
Közélet
2016 Jún 27 10:32
Visegrád és Szentendre voltak a helyszínei idén az Országos Közlekedésrendészeti versenynek

Fehér inges rendőrökkel telt meg a visegrádi nagy parkoló. Az egyenruhások nem razziázni érkeztek a királyi városba, hanem az Országos Közlekedésrendészeti versenyen mérték össze szakmai tudásukat. A versenyt immár hatodik alkalommal rendezték meg, és másodszor a Pest Megyeri Rendőrkapitányság szervezésében.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: