A kereskedelmi és vendéglátóipari hűtőket gyártó Thermotechnika-Crown Cool Kft  termelése 60% a exportra elsősorban Nyugat Európába irányul , de vannak gépeik a világ sok pontján például Bulgáriában, Kazahsztánban és Boszniában is. A Thermotechnika-Crown Cool Kft. termékei közé tartoznak a légtisztító, kéztisztító berendezésektől kezdve  többek között az önkiszolgáló, bankkártyával működő hűtővitrinek, vagy a több zónás borhűtők is. A cégcsoport a külföldi leányvállalatokkal együtt 2018-ban 8 milliárd, 2019-ben 9,4 milliárd forint árbevételt ért el. A magyar egység árbevétele évente négymilliárd forint, amely a gyártásból, a kereskedelemből és a szerviztevékenységből tevődik össze.

 A cég dinamikus fejlődése teszi azt lehetővé is szükségessé, hogy a tavalyi évben átadott tatabányai gyártóbázis mellett egy korszerű kereskedelmi, logisztikai bázist építsenek ki – ezúttal a Dunakanyarban, Szentendrén. Az itt megépülő bázis 30-40 család számára nyújt majd biztos megélhetést.

A cég részesülni fog a kormány támogatásából, hiszen idén a gazdaságvédelmi és innovációs operatív program kiírásán 27 milliárd forintra emelték a kisvállalkozásoknak szánt támogatások keretösszegét. Ezzel a kormány 2600 kis és középvállalkozásokat vállalkozást támogat amelyek kistelepüléseken úgynevezett szabad vállalkozási zónákban működnek.