A tárlaton Kiss Károly, az egyesület tiszteletbeli elnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük a közel 50 fős NDK-s magyarokból álló társaságot. A rendezvényen helyi diákok, Bordás Anna furulyajátékkal, Muckstadt Szabina pedig Áprily Lajos Királyasszony kertje című versével lépett fel. A kiállítást Kovács Tibor nyitotta meg, aki 6 éven keresztül dolgozott az NDK-ban.  A rendezvény városnéző programot is tartogatott a vendégek számára, megtekintették a királyi palotát, illetve felsétáltak a fellegvárba is. A kétnapos találkozó legjobb programjának utólag többen is a közel két órásra sikeredett baráti beszélgetést ítélték. A visegrádi mozi udvarán egy kört alkotva ült össze a társaság és megosztották élményeiket az NDK-s évekről. A kötetlen beszélgetés folyamán felnyíltak régi sebek, előkerültek pozitív emlékek és arról is beszéltek a jelenlévők, kinek mennyiben változtatta meg az életét az NDK-ban eltöltött néhány év. A szót stafétaként vették át egymástól a jelenlévők. A jó hangulatú rendezvényt közös gulyással koronázták meg a vendégek.