Ezt követően a kőfaragó szakmában szerzett mesterlevelet. Öt évig dolgozott kőszobrászként a neogótikus stílusban épült Parlament épületén. Babusa János a Vigyázó Ferenc Művészeti Társaság tagja, a Cseszneki Alkotótábor alapítója és a „Természetiskola” Állatok és Környezetük a Képzőművészetben Alapítvány létrehozója.

A zebegényi kiállításon látható kisplasztikák közül több egyben makett is, melyeken keresztül kiemelkedő köztéri alkotásait mutatja be a szobrász. II. János Pál pápa szobra a fővárosban, a Mindszenthy József bíborost ábrázoló műve pedig Budaörsön található. Mindkettő életnagyságnál nagyobb kőszobor, melyeket a művész ötven mázsás kőtömbökből faragott ki. A kiállításon látható az eredetiben a Szent István Bazilikában lévő, királyi ereklyét őrző Boldog IV. Károly hermájának kicsinyített mása is.  

A kiállításnak címet adó hat kisplasztika, mint karakter látható együtt egy körben, melyeket nem lehet ugyan térben és időben elhelyezni, de asszociálni lehet arra, mely történelmi időbe vagy tájegységbe helyezhetőek – magyarázta Babusa János

Két különleges kisplasztika is megtekinthető a kiállításon, a Bűnbánó ördög valamint a Lenin tolószékben: Krupszkaja kitolta a hóra meglepő címet viselő alkotás.

A kiállítás megnyitóján, mely egybe esett a művész születésnapjával és a Valentin nappal, Hutter Jánosné polgármester köszöntötte a Babusa Jánost. Ezt követően Kiskarándi Nánásy Ilona, Zebegény főépítésze mutatta be a szobrászt, az építészeti művek elemzésénél használatos tematika szerint haladva:  az arány, a felületi struktúrák, a tömegformálás, a dinamika, az egyszerűség, a meglepetés és a transzformáció fogalmai mentén elemezte az alkotásokat. A megnyitót követően az érdeklődők kötetlen beszélgetést folytathattak a szobrásszal, akinek kiállítása március 13-ig látható a zebegényi Bárka Mini Galériában.