A verseny 15 órától, három részletben startolt. A tavalyi 2, 8 és 25 kilométeres táv kiegészült idén egy 17 kilométeres futammal. Az elsőként rajtoló két hosszabb táv résztvevői Nagymaros felé vették az irányt. A pálya a kerékpárútról betért a Dőry-kastély kertjébe, amelynek látványa a Dunakanyar szépsége mellett egy kis felüdülést jelentett a sportolók számára.
Hohnstädt Judit elmondta, hogy az ország több pontjáról és külföldről is érkeztek résztvevők. A tavalyi közel 350 induló száma idén megduplázódott, több mint 700-an neveztek a versenyre.
A táv mellett a versenyzők legnagyobb ellenfele a hőség volt. A Nagymaros felé vezető úton szinte végig tűző napsütésben futottak a sportolók, akiknek további nehézséget jelentett, hogy a forró aszfalt visszaverte a meleget. A 4 kilométerenként felállított frissítő pontok oázisok voltak a kitikkadt futók számára.
A versenyen részt vett Józsa Gábor maratoni bajnok, aki a dunakanyari verseny élén, kerékpáros felvezetéssel futott.
A versenyt megálmodó és megszervező Markus Hohnstädttet segítette az önkormányzat, helyi civilek, valamint barátai és sporttársai, akik az adminisztratív és egyéb feladatok mellett útbaigazítottak és lelkesítettek a verseny folyamán.
A 17 kilométeres távot választóknak Nagymarosról visszaérve véget ért a verseny. A 25-ösök viszont Szob felé folytatták útjukat. Ebbe az irányba rajtoltak a 2 és 8 kilométeres távra nevezők. A legrövidebb távon egészen apró gyerekek is indultak.
A nagy meleg miatt sajnos 3 rosszullét is előfordult a rendezvényen. A célba közel 600 versenyző ért be. Az eredményhirdetést követően bográcsgulyással vendégelték meg a szervezők a résztvevőket.
