A nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, az év legkülönbözőbb napjain. Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920-ban.

Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta (836(IX). határozat), hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Az adatok szerint Mgyarország mindenkit megelőzött: 1906-ban 46, 1907-ben 612, 1908-ban pedig 2262 vidéki város és község vett részt a gyermeknap megünneplésében.

Pócsmegyeren idén a táncosoké volt a színpad Pócsmegyeri rendezvényközpont gyermeknapi programjában. A Kevély táncegyüttes műsora után az Arany János Művészeti Iskola néptáncosai adtak fergeteges bemutatót a tudásukból. Őket követte a szigetmonostori iskolások néptáncbemutatója, akik a Kerek zenekarnak adták át  színpadot, akik koncerttel és a táncházzal zárták a napot.

Kísérő programokban sem volt hiány: bringa turmix, csillámtetoválás, Airsoft bemutató és lövészeti lehetőség, íjász és légfegyveres lövészeti bemutató, érzékelő célbaugrás, sárkányhajózás, búvár bemutató és a felszerelések kipróbálása, kézművesvásár, és természetesen inyencségek: vasalós lepény óriáspalacsinta minifánk jégkása limonádé vattacukor pattogatott kukorica minden mennyiségben rendelkezésre állt.