A közel 4 milliárdos beruházás során 60 km csatornahálózat épült meg, mely 3800 új rákötést tesz lehetővé a Dunakanyar 5 településének Pócsmegyer-Surány, Szigetmonostor, Szentendre, Leányfalu és Tahitótfalu ingatlantulajdonosai számára. A fejlesztés érintette a szentendrei szennyvíztisztító telepet is, melynek korszerűsítésére és kapacitásbővítésére került sor. A beruházás kiemelt jelentőségű a Budapestet és az agglomerációt ellátó ívóvízbázis védelme szempontjából - hangsúlyozta Németh Miklós, Pócsmegyer polgármestere, a fejlesztést lebonyolító társulás elnöke.  A pályázat benyújtásának feltétele volt az is, hogy a lakosság is hozzájáruljon a költségekhez. Az ingatlan tulajdonosok 180-200 ezer forintot fizettek be a lakosságot képviselő Dunakanyari Csatornamű Vízgazdálkodási Társulat számlájára. Ez mintegy 600 millió forintot tesz ki, ami a 15%-os önrész fedezete. Ez az összeg megmaradt a pályázat utógondozására, mivel az önrészre is sikerült további pályázati forrást elnyernie a társulásnak.

Németh Miklós elmondta, hogy a projekt lezárásához szükséges 60 km-nyi gerinchálózat, valamint az úthelyreállítási munkák elkészültek, de még kisebb javítási munkákra sor kerülhet. Németh Miklós kiemelte, a záró rendezvénnyel a project nem fejeződik be, mivel a lakossági rákötéseknek meg kell történniük. Egy éven belül a vállalt 3800 bekötés 75, 4-5 éven belül pedig 90%-ának kell meglennie.