Közélet
2016 Dec 29 15:50
Karácsonyi rendezvények Pócsmegyeren


Színes karácsonyi programok várták a gyermekeket és a felnőtteket is Pócsmegyeren. A fiatalabbak számára a Maszk Bábszínház előadásával kedveskedett a település önkormányzata. A gyermekek a „Betlehemi történet” című darabot tekinthették meg.
A bábszínház előadása mellett idén is megrendezésre került „Mindenki karácsonya” azaz a település hagyományos karácsonyi ünnepsége. A református templomban a Kecskés Együttes „Magyar betlehemes” című koncertjét hallgathatták meg Pócsmegyer lakosai. A Kecskés Együttes főként magyar és közép-európai szerzők műveit szólaltatta meg az elmúlt 800 évből. Többek között Huszár Gál, Pálóczi Horváth Ádám, Kájoni János, Bozóky Mihály és Walther von der Vogelweide szerzeményei csendültek fel az est során. A koncert után az ünneplő közösség a Bocskai térre vonult, ahol Zákányné dr. Szőke Tímea jegyző mondott köszöntőt. A karácsonyi ünnepség végén a település önkormányzata forró teával, pogácsával és süteménnyel vendégelte meg az ünneplőket.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: