A Lajta Emlékév alkalmából Szobon a József Attila Művelődési Házban a hadihajó újjáépítésében résztvevő szakemberek előadást tartottak a monitorhajó történetéről és felújításáról. A rendezvényen Dr. Balogh Tamás a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület vezetője mutatta be a meghívott előadókat, köztük Dezsényi Zoltánt, Stankovics Andrást és Dr. Tóth János Attilát. Elsőként Dezsényi Zoltán a TIT HMH képviseletében a Dunai Flottilla és benne a Lajta I. világháborús történelméről beszélt az érdeklődőknek. A híres hadihajó pályafutása 1878-as vízrebocsátásával kezdődött, majd a 19. század második felében több hadműveletet hajtott végre, többek között részt vett Bosznia 1878-as okkupálásában. A monitort három alkalommal is átépítették, és mindig a kor elvárásainak megfelelő hadászati eszközökkel igyekeztek ellátni. Az I. világháború kitörésénél az al-dunai hadieseményekben és Belgrád 1914 júliusában bekövetkezett ostromában a Lajta, Maros elnevezésű testvérhajójával elsőként vett részt.

A Dunai Flottilla egységes haderőnemként az Osztrák-magyar Monarchia kötelékében több sikeres támadást hajtott végre az antant szövetségesek, elsősorban szerb és román hídfőállásai ellen. Ilyen volt az 1916. október 1 és 3 közötti román hadihíd szétrombolása, melyben 9 monitor és 8 őrnaszád vett részt.

A háború végén a monarchia hadihajói nehéz helyzetbe kerültek, mikor az antant csapatai partra szálltak Bulgáriában 1918 őszén. Lom Palnka, Calafat és a Juc zuhatag térségében is erős francia tüzérségi tűzbe kerültek, de így is fedezni tudták a monarchia és a német haderő visszavonulását Vukovárig. A monitorflotta érdekessége, hogy bár legénysége 18 nemzet fiaiból állt, mégis nagyon egységes, összetartó és haditechnikailag jól képzett egységet alkotott. A technikai felkészültséget az is alátámasztotta, hogy a modern Skoda lövegek és a korszerűbb monitorok olajtüzelésű kazánja mellett a rádiós rejtjelezését az ellenség nem tudta megfejteni – mondta Dezsényi Zoltán a Csészári és Királyi Duna Flottilla történetével kapcsolatban.

Második előadóként Dr. Balogh Tamás a Lajta Monitor Múzeumhajó történetéről beszélt. Az első monitorok megépítése John Ericsson svéd mérnök nevéhez köthetőek. Tervei alapján építették a USS Monitort 1862-ben, melyet az amerikai polgárháborúban vetettek be első ízben. Amiben ez a hajótípus újításnak számított, az páncélozottsága és forgó lövegtornya volt. Mintájára számos folyami és tengeri hadihajó épült, Európában elsőként 1871-ben Pest-Budán a Lajta.

A hadihajó, rekonstruálást követően tavaly augusztus 20-án került ismét felavatásra, mára már csak 7 hasonló társa van a világon, a folyami monitorok közt. A 19. században, amikor 1872-ben szolgálatba állt, nagyon korszerű és modern hadászati eszköznek számított. 1914-ben az I. világháború hajnalán az Osztrák-Magyar Monarchia Európában a 6. a világon pedig a 8. legerősebb haditechnikával rendelkezett, ami a vízi hadviselést illeti. Újításnak számított, hogy a hajón nem volt vitorla, nem soros ágyúkkal, hanem forgó lövegtoronnyal látták el, mely a hajó hátulja felé nem fordult, nehogy kárt tegyen saját magában, két hatalmas gőzkazánja pedig egy dupla hajócsavarrendszernek adta át az energiát. A 21. századi replika elkészítése során a kutatók az 1887-es állapotokhoz tértek vissza Josef Romako mérnök eredeti elképzeléseinek megfelelően, aki az amerikai mintát vette át, néhány módosítással.

A gépház a hatalmas mozdonykazánok miatt gyakran a 70-72 celsius fokot is elérte. A jobb légáramlás és hűtés érekében az első lövegtorony mögötti fedélzet nyitott volt. A lövegek kezdetben 15 centiméteres űrmérettel rendelkeztek, de ezt az 1887-es első nagyobb átépítés során a Lajtán 12 cm-esre cserélték, a jobb vertikális mozgás és a nagyobb páncéltörő hatás érdekében. mellette gyorstüzelő ágyukat állítottak csatarendbe, a nagyobb tűzerő érdekében Az I. világháborúban a Lajta és a Maros számított a legrégebbi monitoroknak a flottilla kötelékében, ezért nem félve a kilövésüktől a legtöbb helyen őket vetették be. Így például az 1916. november 13-án végrehajtott sistovi átkelésnél.

A világháború után 1918-ban az IV. Károly uralkodó a Magyar Nemzeti Tanács kezébe adta át a Dunai Flottillát. A Tanácsköztársaság idejében Szamuely Tibor a Vörös Dunai Hajóraj kötelékében vidéki civil lakosság ellen akarta bevetni a hajókat, de azt a flotta megtagadta. Az 1919-es puccs nem járt sikerrel, így a monitorok Bajára menekültek, ahol lefoglalták őket, legénységük hadifogságba került. A Lajtát az antant leszereltette és egy bécsi árverésen értékesítette 1920-ban. Ekkor Fleischmann Antal folyami kavicskotró vállalata vette meg. 1928-ig nem használták, majd átépítették és egy elevátorszerkezettel szelték fel, mely a kavicsátemelést végezte a mederkotrás során. Dr. Margitay – Becht András karolta fel a Lajta monitor ügyét, aki 1986-ban Csonkaréti Károllyal és az osztrák Friedrich Praskyval azonosította a Pilismaróti Folyamkotró Vállalat birtokában lévő FK 201-es sorszámmal ellátott hajót. Martonyi János akkori külügyi államtitkár közbenjárására a svájci tulajdonú cég jelképesen 1 forintért visszaszolgáltatta a Lajtát a hadtörténeti Intézet és Múzeum tulajdonába. Felújítása több mint másfél évtizedet és rengeteg munkát igényelt. Ennek folyamatáról Stankovics András számolt be.

Az hadihajó újjáépítésének ismertetése után, az előadó egy virtuális sétára invitálta az érdeklődőket a Lajta fedélzetére.

Stankovics András felhívta a vendégek figyelmét arra, hogy a Lajta tavaly augusztus 20-i felavatása után is folyamatosan épül, szerkezetét igyekeznek biztonságossá tenni védőponyvákkal és korlátokkal, hogy a múzeumhajó funkciónak maradéktalanul eleget tudjon tenni. Egyetlen hátránya a korban az volt, hogy nem rendelkezett a kormánylapátra dolgozó hajócsavarral, hanem két hajócsavarja a lapát két oldalán helyezkedett el, így nagyon rosszul manőverezett és nehezen fordult. Az előadások sorát Dr. Tóth János Attila zárta, aki a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztályának képviseletében a folyami régészet hazai és nemzetközi eredményeit ismertette.

Az előadásokat követően a szobi révkikötőbe 18 órakor futott be a Lajta Monitor, melyet az ünneplő szobiak mellett a Dunakanyar Fúvósegyüttes, a Danubius Táncegyüttes és a Szobi Mazsorett Csoport fogadott. Az érdeklődők ezután felmehettek a Múzeumhajó fedélzetére, ahol rövid idegenvezetést is kaptak.