Március 14-ről március 15-re virradó éjszaka derült ki, hogy a március 10-én, kedden Szentendrén járt miniszteri delegáció egyik tagja, a marokkói közlekedési és vízügyi miniszter Abdelkader Amara koronavírus (COVID-19) fertőzöttként járt hazánkban. (Jelenlegi információink szerint betegsége enyhe lefolyású, tudomásunk szerint a diplomata most teljesen tünetmentes.) Az önkormányzat illetékese szombaton, 23:10-kor érte el telefonon a járási ANTSZ ügyeletesét, és elmondta neki, hogy tudomásunkra jutott a marokkói miniszter fertőzöttsége, ezért intézkedési javaslatokat kért az ANTSZ-től.
A miniszter és delegációja kedden a Városháza dísztermében egy előadást hallgatott meg a mobilgát beruházásról, majd a delegáció a vendéglátókkal együtt lesétált a Dunakorzóra, ahol a VSZN Zrt. csapata összeállított nekik egy szelvényt a mobilgátból.
A delegációt a polgármesteri kabinet fogadta, elsősorban Pilis Dániel alpolgármester.
Az alábbiakról döntöttünk ma, március 15-én, kora reggel:
• A mai koszorúzáson nem vesz részt sem az alpolgármester, sem a polgármester, sem a kabinet és a hivatal azon tagjai, akik a marokkói delegáció fogadásán részt vettek.
• A koszorúzáson Fülöp Zsolt polgármestert és Pilis Dániel alpolgármestert Helyes Imre Mihály tanácsnok helyettesíti.
• Mindazon személyek, akik a marokkói delegáció fogadásán és kalauzolásán részt vettek, március 15-től kezdve otthon maradnak, úgynevezett "önkéntes karanténban". Ez sajnos vonatkozik Fülöp Zsolt polgármesterre is, aki az egész mögöttünk lévő héten folyamatosan együtt dolgozott Pilis Dániel alpolgármesterrel.
• A polgármester úr ma korán reggel, több körben egyeztetett az ÁNTSZ helyi vezetőjével, és ígéretet kaptunk arra, hogy még a mai napon az ÁNTSZ országos vezetése kidolgoz erre a helyzetre egy protokollt: a polgármester gyorsteszteket kért mindazok számára, akik a marokkói delegációval érintkezésbe kerültek, valamint az ő közvetlen családtagjaik és közeli munkatársaik számára.
• A polgármester úr intézkedett arról, hogy még a mai napon pontos lista kerüljön összeállításra arról, hogy kik vettek részt a marokkóiak fogadásán. Ebbe természetesen nem csak a Városháza dolgozói tartoznak bele, de a VSZN Zrt. munkatársai is, hiszen a marokkói miniszter közelről vizsgálta a fém elemeket, sőt a szelvény összeállítása után egy közös fotó is készült a felépült mobilgát rész előtt.
• A dísztermet, a kilincseket, lépcsőt, valamint a női/férfi mellékhelyiséget március 16-án, hétfő hajnalban, még a hivatali munkaidő előtt fertőtlenítik.
Minden további fejleményről, legyen szó a városi óvodákról, iskolákról, bölcsődéről, vagy éppen ez esetben az alpolgármester urat érintő hírről, mindig, azonnali tájékoztatást adunk ezen a felületen.
Fülöp Zsolt polgármester mintegy fél órája, azaz 2020. március 15-én, 11 óra 17 perckor küldte ezt a levelet Vörös Józsefnek, aki a Szentendrei Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának a vezetője.
Tisztelt Hivatalvezető Úr!
Tegnap a késő esti órákban, a marokkói követség munkatársán keresztül értesültünk arról, hogy a március 10-én, kedden Szentendrén járt miniszteri delegáció egyik tagja, a marokkói közlekedési és vízügyi miniszter, Abdelkader Amara koronavírus (COVID-19) fertőzöttként járt hazánkban.
Ezt követően azonnal, 03.14-én, 23 óra 10 perckor a Szentendrei Járási Hivatal Népegészségügyi osztálya felé telefonon megtettük a szükséges bejelentést, ám erre - bár ezt reggel külön telefonban is kértem –, eddig a percig semmilyen intézkedési javaslatot nem kaptunk írásban.
Tekintettel arra, hogy állampolgáraink egészségvédelme, biztonsága érdekében a lehető legkörültekintőbben, felelősen kívánunk eljárni és intézkedéseket tenni, valamint ezzel párhuzamosan, mindig és azonnal tájékoztatni kívánjuk őket az aktuális helyzetről, kérem, hogy az intézkedési javaslatot részünkre soron kívül megküldeni szíveskedjék!
Szeretném kérni továbbá, hogy tájékoztatása terjedjen ki arra is, hogy - az ilyenkor szükséges kockázatelemzést követően - mikorra kerül sor a lehatárolt érintetti körben, az egyébként indokolt gyorstesztek elvégzésére!
Mielőbbi gyors válaszát várva, köszönöm együttműködését,
Vigyázzunk egymásra!
Szentendre, 2020. március 15.
Fülöp Zsolt
polgármester
2020 Már 15 12:05
KORONAVÍRUS - Megkezdődik a szentendrei városháza teljes fertőtlenítése
Megkezdődött a városháza fertőtlenítése, mert Szentendrén járt a marokkói közlekedési és vízügyi miniszter, Abdelkader Amara, akiről kiderült, koronavírus fertőzöttként járt hazánkban. Ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adta Szentendre Önkormányzata:
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: