Szárazné Fehér Tímea a tagiskola vezetője szintén a létszámadatokról adott tájékoztatást, valamint a tanulmányi átlagról, a pedagógus minősítési eljárásról, az úszás- és golfoktatásról,  és az iskola újraindításának 25. évfordulójáról. Kovácsné Molnár Zsuzsa a művelődési ház és könyvtár állandó programjait, működését ismertette, majd  Schumayer Tamás képviselő, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság nemrég lemondott elnöke számolt be az általa legfontosabbnak vélt pénzügyi adatokról: a támogatások elszámolásáról, az árvízvédelmi művek építésének fontosságáról és a rendezési terv készítéséről. Az Egészségügyi, Környezetvédelmi és Szociális Bizottság elnöke arról adott tájékoztatást, hogy az előirányzott összegből még 3 millió forint áll rendelkezésre szociális juttatásokra. Benedek Károly bizottsági elnök szólt még a Kis kert nagy öröm programról, melyben idén már 65-en vesznek részt. Hoványi Dávid alpolgármester a sportegyesület újraalakításáról beszélt, elmondta, hogy ebbe tagozódik a judo-kungfu, és tervezik a futball valamint az íjász szakosztály indítását. Az alpolgármester kitért a szigetorri parkolással kapcsolatos feladatokra, és arra is, hogy hamarosan kijelölt strand lesz a szigetorrban. Nádasdy-Csontos Elek polgármester zárta a beszámolók sorát. Beszélt az önkormányzati dolgozók leterheltségéről, az irattári rendszer újjászervezéséről, valamint arról, hogy a költségvetés adósságmentes és egyensúlyban van. A polgármester kitért arra a két pályázatra, amelyet benyújtanak hamarosan, az egyik a konyha felújítását, a másik a sportöltöző, az Ujváry-műterem és az orvosi lakás energetikai felújítását tenné lehetővé. Emellett tervezik, hogy pályázatot nyújtanak be a művelődési ház eszközállományának korszerűsítésére, továbbá egy szabadtéri fitneszpark létrehozására. Nádasdy-Csontos Elek kiemelte, tavaly 91 milliós vagyongyarapodást sikerült elérnie az önkormányzatnak a pályázatoknak köszönhetően. Ez az összeg csaknem megegyezik a település teljes egyévi nettó költségvetésével, hangsúlyozta a polgármester, majd beszélt a településrendezési terv készítéséről, a gátépítéssel, árvízi védekezéssel kapcsolatos helyzetről. Kitért a hulladékkezelésre, a védőnői szolgálatra, a révpályázatra, a sportpályák és füves területek rendben tartására, az Ujváry-műteremre, a rendezvényekre, a térfigyelő kamerarendszerre, a kátyúzásra és arra, hogy új vagyonbiztosítást köt az önkormányzat.