Sakk-világpremier Visegrádon
A Visegrádi Sportegyesület sakkszakosztálya új, a hagyományos sakktábláktól eltérő táblákat mutatott be. A körsakk, a négyes sakk, a sakk+4, valamint a legfrissebb találmány, a sakk+6, amelynek - mondhatni - világpremierje is ezen az alkalmon volt, a sakk szabályai szerint épülnek fel, azonban ezek a játékok sokkal több lehetőséget nyújtanak a játékosok kreativitásának kibontakoztatására a hagyományos sakkhoz képest. A bábuk pozíciója, valamint a táblák alaprajza is eltér az eredeti sakktól, továbbá ezekben a játékokban csapatok játszhatnak egymás ellen, de a játék során akár alkalmi szövetségek is létrejöhetnek. Gróh Dániel, a szakosztály egyik tagja elmondta, ezek az újítások és fejlesztések a sakk előnyére válhatnak, hiszen így egyszerre többek számára teszi élvezetessé a játékot és segít megújítani ezt az évezredesnek mondható sportot. Az új sakktáblák és a szabályzat Schült Antal, visegrádi feltaláló nevéhez fűződnek. A sakkszakosztály tagjai alkalmanként versenyekre és tornákra is járnak, valamint örömmel várják a sakkozni vágyókat és azokat is, akik az új sakktáblák iránt érdeklődnek.