Páles az ókori pogány mitológia pásztoristene, benne tisztelték a nyájak oltalmazóját, a dús legelők elősegítőjét és a város megalapítását oltalmazó istenséget is. Április 21-én megrendezett ünnepe a Parilia, a visegrádi Sibrik dombon elevenedett meg a civil szervezett jóvoltából.
(A rómaiaknál a pásztorok Parilia napján kisöpörték az istállókat, majd vízbe mártott babérágakkal hintették meg. Szalmát, parázshamut kaptak a Vesta-szüzektől, az így nyert szent tűz füstjét tisztító hatásúnak tartották. Hiedelmük szerint, ezen a tűzön az állatokat áthajtva elkerülhetik a következő gazdasági évben a károkat, a bajokat és a rontást. A pásztorok háromszor ugrották át a tűzet, ezt követően áldozatot mutattak be Pales isten tiszteletére, majd megmosakodtak a hajnali harmatban. A jeles napi szertartásokat, tevékenységek után ünnepi lakomával és ivászattal fejezték be
Az esemény kapcsán Gróf Péter régész elmondta, fontosnak tartja szakmai teendői mellett a Soproni Sándor Egyesület alelnökeként végzett munkáját. Beszámolt az elmúlt két évtizedben a római leletek felszínre kerülésének felgyorsulásáról, a Dunakanyarban a római kultúra iránt érdeklődők, a leletek megőrzéséért tenni akarok lehetőségeiről.