Az ünnepélyes megnyitón Eöry Dénes, a város polgármestere örömét fejezte ki, hogy a februári emléktábla-avatás után most az együttműködés történetét bemutató kiállításnak is helyszíne lehet a visegrádi palota. A polgármester hozzátette, a városban éppen a napokban zajlik az 1335-ös királytalálkozónak emléket állító nagyszabású és nagymúltú rendezvénysorozat.
A kiállításmegnyitón részt vett dr. Vitályos Eszter az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, aki hangsúlyozta: a visegrádi csoport nem csupán a régió országai sikeres rendszerváltásának a szimbóluma, hanem egy jó példa az Európai Unión belüli sikeres regionális együttműködésre is.
Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete felidézte az egyezmény aláírását, az előzményeket, az együttműködés hullámvölgyeit és virágzó korszakait. Majd kitért a jelenre, arra, hogy július 1-től Magyarország vette át a V4 elnökségét.
A megnyitó végén dr. Buzás Gergely, a Visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd közösen tekintették meg a kiállítást, amely az együttműkdödés 30 éves történtetét dolgozza fel és tartalmazza annak a nemzetközi plakátpályázatnak a nyertes alkotásait, amelyet az évforduló alkalmából hirdettek meg. A látogatók végül a 30 évvel ezelőtti aláírás helyszínét tekintették meg a múzeumigazgató vezetésével.