„Akinek Visegrádon emléktábla állít emléket, az nem lehet véletlen, arról fontos többet is megtudnia a visegrádiaknak és a környéken élőknek.” – hangzott el a Mátyás Király Művelődési Házban, Demjén Attila kétszeres Munkácsy-díjas festőművész emléktáblájának újbóli leleplezése alkalmából rendezett emlékkiállítás megnyitóján. 

Demjén Attila 1926. április 10-én született Dicsőszentmártonban, amely Trianonig Kis-Küküllő vármegye székhelye volt. Édesapja Demjén Miklós a két világháború között nemcsak Erdélyben, hanem Bukarestben is középiskolában tanított. Az ifjú Demjén Attila itt ismerkedett meg először a képzőművészettel, itt ismert meg számos művészt Nagybányáról, a híres festőiskolából. Ők nagy érdeklődéssel figyelték a még iskolába se járó kisfiú alkotásait, aki fúrt, faragott, rajzolt, festett. Tájat és embert egyaránt. A háború közeledtével a család viszontagságos körülmények között Magyarországra települt át. Felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Bernáth Aurél és Berény Róbert tanítványa lett.

Demjén Attila pályafutása során magyar és külföldi tájakat, virágcsendéleteket, szobabelsőket, portrékat jelenített meg száraz és vizes alapú akvarellel egyaránt. A realizmus festői, posztnagybányai hagyományokat konzerváló változatát sikerrel alkalmazta, különösen panorámikus tájképein. Egy-egy sajátos témaválasztás ürügyén az absztrakcióval kísérletezett.

Kiszabadulva az ötvenes évek fojtogató légköréből a 60-as években hosszabb időt töltött el Olaszországban, tanulmányúton járt Svédországban, valamint Németországban. Ezeken az utakon számtalan tájképet készített megrendelésre is. Hazatérve elkészíti több kortárs művészbarát, közéleti személyiség portréját Duray Tibor, Szentiványi Lajos, Kodály Zoltán portréját viszi vászonra. A magyar tájakat is szívesen örökíti meg, a dunakanyarról ekkor készült számtalan emlékezetes képe. Huzamosabb időt töltött el a nagymarosi művésztelepen, így a túloldalról festi meg a visegrádi hegyek vonulatát a tetején pedig a csodálatos visegrádi várrat.