Az ülést Márianosztra polgármestere, Kiss László nyitotta meg. A testületek határozatképes számban megjelentek és elfogadták a 4 napirendi javaslatot, mely szerint egyebek mellett a költségvetésről, a szervezeti és működési szabályzatról, az elektronikus helyi közigazgatási infrastruktúra fejlesztési pályázatról  tárgyaltak a képviselők. A költségvetéssel kapcsolatban Kiss László elmondta, hogy idén már nem a tag önkormányzatok kapják a feladatok finanszírozásához az állami támogatást, hanem a székhely település, azaz ez esetben a Márianosztrai hivatal. A költségvetési javaslat 5-től 20%-ig terjedő béremelést tartalmaz a köztisztviselők számára. A közös testület megegyezett abban, hogy Kovács István kérését belefoglalják a jegyzőkönyvbe. Ezután Kiss László felolvasta a határozati javaslatot. Elmondta, hogy a költségvetés főösszege közel 57 millió forint, ebből a bevételi oldalon a működési költség 56 millió, bérkompenzáció 932 ezer, elkülönített pénzösszeg 235 ezer forint. A kiadási oldalon személyi juttatások 39 millió, munkaadót terhelő járulék 10 millió és dologi kiadások 7 millió forint. A képviselők egyhangúlag elfogadták a határozatot. Kiss László elmondta, hogy a közös hivatalnak még nincs szervezeti és működési szabályzata ezért meg kell alkotni azt. Kovács István kérte, hogy mivel a letkési kirendeltség vezetője az aljegyző, ezért a titulusa mellé tegyék oda, hogy kirendeltség vezető. A képviselők az előterjesztés alapján elfogadták a szervezeti és működési szabályzatot. Kiss László elmondta, hogy a feladatellátás hatékonyabbá válásának érdekében elengedhetetlen az elektronikus helyi közigazgatási infrastruktúra fejlesztése, ezért pályázatot nyújtott be a közös hivatal.