Hagyomány, hogy az adventi időszakban két kiállítást tartanak: egyet a katolikus hittanteremben, egyet pedig a református gyülekezeti teremben. A szombaton megnyitott tárlaton 35 helyi tehetséges fiatal összesen 78 alkotását állították ki. 

A kiállítás megnyitót követően a katolikus templom udvarán, a betlehemi jászol előtt rövid szertartást követően meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját, majd Kökényné Krafcsik Ibolya és Gellért Gabriella, a tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola zenetanárai adtak koncertet a templomban. 

A vasárnapi istentiszteletet követően a településen élő Ladó Mária és Tóth Ferenc hintalógyűjteményéből nyílt tárlat a református gyülekezeti teremben.  A házaspár évek óta gyűjti a közel múltban 400. születésnapját ünneplő játékszert, valamint kutatják azok megjelenését a művészeti alkotásokban, és a népi hagyományokban. Ladó Mária és Tóth Ferenc nem tudott személyesen megjelenni a kiállítás megnyitón, ezért videó üzenetben szóltak a megjelentekhez.