Ezen a szakaszon ugyanis fel kellett kaptatniuk a Várkerten keresztül egészen a Sibrik-dombig, majd onnan tudtak visszatérni a Duna-partra. Az útvonalat azért alakították ki ebben a formában, mert a jelenlegi budapesti kapu és a várkerti elágazás közötti részen a sziklafal egészen a Dunáig ért. Ez az útvonal még a XVIII. századi térképeken is szerepel, via antiqua, azaz régi út néven. Később, a kormányzati és vármegyei intézkedéseknek köszönhetően létrejött az, az úgynevezett hajóvontató út, amit a mai 11-es számú főút elődjeként tartanak számon. Visegrád közlekedéstörténetének egyik kevésbé ismert része, hogy, amikor 1820-ra elkészült az új út, ennek emlékére egy vörösmárvány táblát állítottak a mellette magasodó sziklafal oldalába. Az évtizedek múlásával lassan elfeledkeztek erről az emberek és a növényzet teljesen benőtte. Gróf Péter és Grósz Zsuzsanna azonban megtalálták és Fieszl József vállalkozó segítségével kiszabadították fogságából. Így újra láthatja az utazó, aki a 41-es kilométerkő felé haladva feltekint a sziklafalra. A régész, muzeológus szerint azért nagy ennek a jelentősége, mert Visegrád legkorábbi közlekedéstörténeti emlékét sikerült újra feltárni.