Emellett a támogatásból két út rendbetétele, felújítása is megtörténne. Az egyik a szigeten lévő óvodához vezető Petőfi Sándor utca, melynek szélessége, minősége és járdája nem megfelelő. A felújítás után a növényzetet is kialakítják, rendbe teszik. A másik pedig Tahi településrészen, az építendő egészségközpont melletti Felsővillasor, amelynek esetében a felszíni csapadékvíz elvezető rendszert is kiépítik, a Bartók Béla utcai rendszerhez kapcsolóan. Így egy sok éve meglévő vízelvezetési probléma is megoldódik majd. A támogatásból megvalósuló harmadik beruházás pedig az Ifjúsági Tábor felújítása lesz, mondta a polgármester. Miután a testület jóváhagyta a támogatásból megvalósítandó célokat, és azt elektronikusan elküldi az önkormányzat a támogató felé, hamarosan sor kerülhet a támogatási dokumentum aláírására.