Varga Csaba amatőr fotós Kapolcson él. Egészen későn, negyven évesen fogott először gépet a kezébe, lelkesedése-lendülete így is képes volt megfertőzni környezetét a fotózás szeretetével. Két nagyobb gyermeke, Réka és Botond is fotózik, felesége Andrea is, Esztike azonban még olyan apró, hogy egyelőre nem bírja el a gépet. Első kiállítását természetfotóiból állították össze, majd következett a Cardex, amely képeiből állította össze „zöld sorozatként” emlegetett képeslapjait. Fotói ezt követően prospektusokban, napilapokban és könyv illusztrációként jelentek meg. Mostani kiállítása egy barátság eredménye. Mikesy Tamással közel két éve dolgoznak együtt, hogy Visegrád útikönyvéhez anyagot gyűjtsenek. Csaba szándéka a fotózás során végig az volt, hogy a kirándulók sétáik során ne csupán átsuhanjanak Visegrádon és „letudják” a napi adagot, hanem a nap végére „legyen szemük” észrevenni a tengernyi apróságot, részletet, ami Visegrád sajátossága. A fotók apró részletek, villanások, hangulatok az utcáról és a várból, a tengernyi arcát mutató vízesésről, a megőrzött és dédelgetett hagyományokról, …nyomok, melyeket követni érdemes, mert Visegrád, a visegrádi emberek jól tudják, hogy gyökereink merről jönnek…

Egy történet Csabától:

„A kiállítás egyik képe „kilóg” a sorból. Fotózás közben beugrottam ebédelni egy kis étterembe, a nap csodásan ragyogott, olyan nyugalom szállt meg a régi épületek közt, hogy csak mosolyogni volt kedvem. A szomszéd asztalnál gyerekes csacsogásra lettem figyelmes. Két kislány beszélgetett egymással, és az egyikőjük tapasztalt-felnőttes hévvel győzködte barátnőjét, hogy „mindig és örökké és nagyon….. és olyan barátnője lesz, aki soha nem hagyja el, és mindig segíteni fogja”. Nem bírtam ki, kukucskálnom kellett. A kislány nyomatékul kezét nyújtotta a másik lánynak. Aztán megláttam. Először a hallókészüléket, aztán minden mást, amitől mi egészségesek félünk. A gép kattant. A jelenet csodálatos volt, a mindent elsöprő szeretet ott, akkor a falak és utcakövek részévé vált, s akárhányszor járok erre, a kép ma is él még. Csupán egy villanás volt, de nekem ma már ez is Visegrád része. Az én Visegrádomé. „