Az ünnepségen Pályi Gyula, a település volt polgármestere mondott beszédet, melyben elmondta Dunabogdány 9 éve emlékezik meg a kitelepített emberekről. 1947-ben április 16-án kezdődött meg a szlovákiai-magyar lakosság kitelepítése az 1946. február 27-én aláírt és a parlament által május 14-én elfogadott szlovák-magyar lakosságcsere egyezmény alapján. A kitelepítetteket szállító első vasúti szerelvény 1947. április 12-én indult el a Felvidékről és 1949. júniusig több mint 76.000 embert szálítottak át Magyarországra. 

Pályi Gyula kifejtette, hogy 1948-ig a Dunabogdányba telepített családok összlétszáma nem pontosan ismert, de körülbelül 300 főre tehető. Akkoriban a település lakossága, mintegy 3600 volt, de a kitelepítés következtében a mai napig sem érték el ezt a létszámot. Hozzátette méltó emlékművek készültek a településen, de a legfontosabb, hogy az új generációk már teljesen nyilvánosan, pontos és hiteles ismereteket szerezhetnek a történtekről. 

Az esemény fényét Félegyházi Miklós és Popovics Emese a Zeneakadémia ifjú művészei emelték. Szabó András a kitelepítettek élethelyzetét bemutatva Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki prózaíró Ívnak a csukák című regényéből idézett, majd Lanczendorfer István plébános és Vörös Ákos református lelkipásztor áldása következett.

Az ünnepi megemlékezést az Eszterházy János Társaság és a helyi német önkormányzat koszorúzása zárta, majd a résztvevők is elhelyezhették az emlékezés virágait.