Gerber Pál munkássága a nyolcvanas évek elején indult, de a hetvenes évek Magyarországában, valamint a késő-posztmodern európai kultúrában gyökeredzik. Az alapvetően vidám, elégedett művész humorral és iróniával átitatott sajátos művészeti nyelvet hozott létre. Kiállításait egy egységes gondolati és képi installációnak kezeli. Pályafutása során több díjat is elnyert, köztük 1989-ben   Stúdió '89 - Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület díját, 1997-ben pedig  Munkácsy-díjat.

Gerber Pál ironikusan egyszerű, ugyanakkor meghökkentő művei tele vannak humorral, szarkazmussal, feszültséggel, ambivalenciával és váratlan paradoxonokkal.

Az élet rétegei nem alkotnak a tárgyakban folyamatot, nem épülnek egymásra, bár vannak közös halmazaik – egy-egy helyen történetté rekonstruálhatók és reprezentálnak egy helyzetet, máshol töredékesek, önmagukban állnak. Számtalan írást született a szakirodalomban Gerber Pál munkáinak a vizuális tradícióhoz fűződő viszonyáról, a keresztény ikonográfia alkalmazásáról, kép és szöveg kapcsolatáról.