A huszárok mellett a látogatók is belekóstolhattak fegyveres elődök tevékenységébe. Kipróbálhatták magukat íjászatban, lándzsadobásban, és egyéb harci játékokban, sőt a legbátrabbak lóra is pattanhattakKickinger Zoltán, az ausztriai Lorettoban 2000-ben alakult, Eszterházy Huszárezred parancsnoka elmondta, a rendezvény lényege, hogy együtt legyenek bajtársaikkal. A parancsnok elmondta, a bemutatók mellett részt vesznek hagyományőrző rendezvényeken, megemlékeznek történelmünk fontos eseményeiről, a nemzet hőseiről. A huszárok számára az egyik legnagyobb megtiszteltetés, ha a koszorúzásokon lovaikkal együtt állhatnak díszsorfalat, vallotta Kickinger Zoltán. A találkozó ideje alatt a Magyar Hősök Emléknapján megrendezett ünnepségen volt erre lehetőségük. A Nemzeti Összetartozás napján pedig a Dunakanyar több településén, Dömösön, Pilismaróton és Visegrádon is részt vettek a trianoni megemlékezésen. Kickinger Zoltán elmondta, nem könnyű az utánpótlás-toborzás, mert a sok szabadidőt igénylő elfoglaltság nem olyan népszerű a mai fiatalok körében.  A huszárezred tagjainak ugyanis meg kell tanulniuk a lóval bánni, lovagolni, illetve fegyvereket használni. 

A „Huszárok a Dunánál” rendezvény keretében Dr. Töll László ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának munkatársa tartott előadást „Szigetvár 450” címmel. Beszédének a bajtársiasság, a katonai erények és a hősiesség voltak a központi gondolatai. Töll László  a katona és a történész szemével mutatta be a magyar néplelket a török kor fényében. Az ezredes feleleveníttette a török háborúkat, a végek varázslatos, ugyanakkor keserű világát. Kiemelte, hogy ennek az időszaknak a történelemre gyakorolt ereje sokkal súlyosabb és meghatározóbb, mint azt gondolnánk.